Betfair

BL-statisztikák: Basel - Bayern München

Bajnokok Ligája RSS / / 22 February 2012 / Leave a comment

Bónusz
Bajnokok Ligája

A Basel kiválóan teljesített eddig, kiejtette a Manchester Unitedet is, a statisztikák szerint viszont a legjobb 16 fogja jelenteni a végállomást.

A legjobb 16 között szereplő csapatok közül a Basel kapta a legtöbb gólt a csoportkör során.

A Basel az első svájci csapat, mely tovább tudott jutni BL-csoportjából.

A Basel az egyetlen csapat a jelenlegi mezőnyben, amely mindegyik idei meccsén kapott legalább egy gólt.

A Bayern középpályása, Franck Ribery ellen szabálytalankodtak idén a legtöbbször, 23-szor.

A Bayern idei 11 góljából kilenc a találkozók első félidejében esett, ez 82%-ot jelent.

A Basel háromszor is kontrából szerzett gólt a csoportmeccsek során, többször, mint bárki az idei BL teljes mezőnyéből.

A Bayern ötször találkozott eddig svájci csapattal, és négyszer nyert - a 2010-11-es szezonban éppen a Baselt verte oda-vissza.

A Basel egy győzelem mellett négyszer is vereséget szenvedett az eddigi hat, német csapatok elleni mérkőzésén.

A Basel mindössze egyet veszített el a legutóbbi hét nemzetközi találkozójából.

Alexander Frei pályafutása 11 Bajnokok Ligája-meccsén összesen 8 gólt szerzett.


ne_erd_be_kevesebbel-banner.jpg


Post a comment


1. Nyiss egy számlát MOST!
2. Fizess be a számládra valamelyik befizetési lehetőségünkön keresztül.
3. Ne hagyd ki változatos promócióinkat!

PÓKER BÓNUSZ

Játsszon

Válassza ki saját póker bónuszát. Válassza ki azt a bónuszt, amelyiket szeretné és igényelje a saját tempójában.
Regisztráljon most. Kattintson ide és igényeljen $50, $500 vagy $1500 értékű bónusz.

£50 KASZINÓ BÓNUSZ

Csatlakozzon

100% depozit bónusz £50-ig minden új kaszinó-játékosnak. Csak regisztráljon és igényelje a bónuszt.

© Betfair 2007–10 | A játékszenvedély betegség; játsszon felelősségteljesen! Segítség és tanácsadás: www.gamblersanonymous.hu | KAPCSOLAT: magyar@betfair.com

Büszkén szponzoráljuk